Annyi szót aggatunk másokra, amivel elkülönítjük őket magunktól. Ők mások, nem olyanok, mint mi. Ne is említsenek minket velük egy lapon se. De miért baj az, ha valaki különbözik? Miért baj az, ha más az egyénisége, a vérmérséklete, a világlátása, az értékítélete?

    A következőkben egyik barátomról mesélek nektek. Őt mikor megismertem, nem is tudom, miről beszélgettünk, de órákig tartott, arra jól emlékszem. Már inkább reggel volt, mikor befejeztük a beszélgetés, ami üzenetváltásokkal kezdődött még az egyik este folyamán. Arra emlékszem még, hogy egy közös ismerősünk irányított hozzá, és mint szeretett mentoráról beszélt nekem róla. Tehetséges grafikusként említette őt nekem, de a kis országunk nem az a hely, ahol a tehetséges emberek könnyen megtalálják a helyüket, és a nekik való munkát.

   A helyzet az volt, hogy dolgozott egy helyen éppen akkor, mint a barátságunk folyamán megtudtam, ápolóként. De a betegápoláson kívül a kertrendezés, kertgondozás feladatát is szívesen megszervezte és részt vett benne. “Népszerűsítési” és adminisztrációs munkákat is ellátott, még egy köszönömért sem igazán. Szóval a teljes szívét beleadta állt a helyzetre, hisz csak abba adjuk a szívünket, amit szívesen csinálunk, akár ingyen is. Hát majdnem így is volt!

    Elég érdekesen hálálták meg munkáját, mikor kitették az utcára. Emberünk nem egy elveszett figura, de az életének nem a legjobb periódusában érte az elbocsátás. A párkapcsolata is válságban volt. Egy elég súlyos betegséggel is folyton harcot vív, és mindig győzedelmeskedik. Ez a mi szerencsénk.

    Megtalálta új munkahelyét, a párkapcsolatát lezárta hosszas huzavona után. De újult erővel látott neki megtalálni élete új irányát. Néha versel, néha fest. Néha csak barátoknak szobát. De azt is szívességből, vagy nagyon baráti áron. Nem sok barátot tart, de akiket annak tart, azok bármikor, bármilyen kéréssel kereshetik az éjszaka közepén is. Ő nem fogja azt kérdezni, hogy tudod-e mennyi az idő, hogy ilyenkor találsz meg ezzel? Nem fogja azt mondani, hogy kérj meg mást! Teszi, amit tehet, teljes szívvel.

   Amiről csak egy kicsit úgy véli, hogy javíthat a világon, azt hozza, viszi, osztja, vallja. Nyitott szívvel jár, és az érzékeny radarjaival mindent érzékel. Sajnos ez sokszor hat a hangulatára is. Elkeseríti, ha úgy látja, az emberek egymás ellenében élnek, és nem nyújtják kezüket ott, ahol tehetnék. Nemrégiben, látva a sok sorstársát a szakmájában, egy kis közösséget is elkezdett építeni. Számára nincs olyan, hogy jelentéktelen ügy és élet. Az övé a legjobb példa arra, hogy kis dolgokból születnek a nagyok. Csak tegyük hozzá a saját kis részünket! Azt hiszem, mondhatjuk nyugodt szívvel: Ő más!