Nem tudom, ki hogy van ezzel az újhullámos divattal, ami arról szól, hogy “csakis én vagyok a leges-leges legpozitívabb, senki nem lehet pozitívabb, mint én vagyok”? Amelyhez akkor is ragaszkodik a követe, miközben a fogsorát szorosra zárja, mert  éppen más véleménye van, de nem mondja ki, vagy már csak azért sem mutatja meg azt, amit valójában érez, mert az nem elég pozitív? Különben is ő az élő melegség, a szeretet és fény gyereke, hogy is lehetne már bármi más, csak pozitív?

    Találkoztatok már az embertípussal, aki annyira kontroll alatt tartja a kapcsolatait, az ismeretségi körét, hogy semmi nem érheti váratlanul, minden úgy történhet, ahogy azt ő eltervezte, mert az ő terve működhet egyedül tökéletesen (és ebből következően mindenki más csak rosszul tudhat mindent)? Vagy azzal, akinek mindenre vagy egy példája, persze soha nem mások, csakis a saját életéből merítve, és milyen okosan és ügyesen ő egyedül megoldotta meséli büszkén (és te szerencsétlen pont őt kérdezted)? Vagy azzal, akinek nem mondhatsz semmi okosat, mert mindenre megvan a már agyonidézett híres emberektől származó kedvenc mondása, ami minden személyes gondodat meg kellene oldja, ha elég pozitív vagy (és különben is miért kellene, hogy legyen önálló gondolatod)?

    De akkor hol maradnak a valóban és kétségtelenül mindenki számára elérhető pozitív dolgok az életből? Mint rugalmasság, spontaneitás, váratlan fordulatok, meglepetések, odafigyelés, tanulás, megértés, empátia? Hol maradnak az őszinte érzések, barátság, szerelem, a valódi szeretet? Ami nem vak, hanem nagyon is tisztán lát, ami átél rosszabb napokat is, nemcsak napsugarasakat? Ami azt is látja, ha félsz, és fáradt vagy, bár próbálod leplezni? Ami csak megszorítja a kezed, ha mást nem tehet, és hallgatja veled a gondolataid zuhatagát, ha nem bírnád el egyedül a sodrásukat. Majd, mint akik milyen jót beszélgettek azon a padon, a fa árnyékában ülve, felálltok, elindultok két írányba, egyetlen mosolyt váltva, amiből tudod és érzed, hogy most már minden rendben van.

    Miért ne lehetnének napjaink, amik kezdetén nem tudjuk, mi történik a reggeli kávé után? Miért ne lehetne, hogy megbánt egy olyan szó, amire ott és akkor nem számítottál? Pláne, miért ne lehetne, hogy ennek hangot adj, és elmond a saját érzéseidet? Miért ne lehetne néhány perced, órád, akár napod, amikor igenis átéled, ha valami fáj, bánt, vagy csak egyszerűen elveszítetted az irányt? Az emberlétedet úgysem az határozza meg, hogy elbuktál, mert mind megtesszük, életünk folyamán nem is egyszer. De az már inkább megmutatja, hogy ki vagy, ahogyan felállsz és kisétálsz a sötét periódusokból! Felragyog-e újra és újra a fényed, bármi is történjen? Át tudsz-e és túl tudsz-e élni, meg tudsz-e tenni emberfelettinek képzelt dolgokat?

    Ahhoz, hogy megtaláljuk az erőnket, legalább egyszer gyengének kell lenni! Hogy tudjuk mi a jó nekünk, át kell élnünk néhány kellemetlen vagy fájdalmas dolgot is! A barátság megismeréséhez kell, hogy valaki eláruljon. Szépen szeretni úgy tudunk, ha előtte megtapasztaltuk, milyen az, ha nem szeretnek. Mindennek két oldala van, és ha csak az egyikhez ragaszkodsz, megtagadod önmagad. Letérsz az útról, és kimaradsz rengeteg élményből is aztán.

    Pozitív, hogy “csak egy ember” vagy, és az is pozitív, hogy ezt átéled. Ne félj önmagad lenni! Ha valaki másnak szeretne téged látni, az is pozitív, ha másik útra lép a lábad. Sőt az is pozitív, ha még búcsúzni is megtanulsz, mert ami távozik, az újnak adja át a helyét! Nem vagyunk rosszabbak vagy jobbak, csak emberek, akik eldönthetik, hogyan is éljenek.

    Számomra mi a pozitív? Ember vagyok, szeretek, nevetek, néha sírok, és nem értek dolgokat. De szeretem mindazt, ami vagyok! Elárulom neked, most a hibáimat is már egész csípem! Szeretem a barátaimat és a családomat, sőt téged is! Ne változz meg soha, vagy ha úgy érzed kellene, azt ne más mondja meg neked, hogy kivé változz!

    Keresd önmagadban, amit szeretsz, ami értékes, és fejleszthető! Amiről meg úgy gondolod, hogy inkább rejtenéd vagy nem szívesen nézel vele szembe, nézz rá kívülről! Akkor sem fogadnád el, ha másban fedeznéd fel? Ha egy másik emberben egész szerethetőnek ítéled ugyanazt, te miért lennél ugyanattól  kevesebb? Hoppá, hát eljött a szép új világ! Ki festett a tükör sarkába egy nagy összeadás jelet?! :) ;)

K-H Zs