Emlékezz!
Megrémülsz az elmúlás gondolatától? Elborzaszt annak a tudata, hogy valamikor el kell hagyd a szeretteidet? Mit gondolsz mekkora űrt, milyen érzéseket hagysz magad után a szívükben? Mit gondolsz, ha már nem vagyunk, meddig marad élő a lényünk?
Az elmúlás önmagában nem olyan borzalmas gondolat, hisz elmúlt a csecsemőkorunk, a gyerekkorunk. Éljük az életünk, múlnak az éveink, ezeket nem is vesszük olyan rosszul! A borzasztó csupán az lehet, mikor eljön az időnk, ha nem tettünk meg mindent, amit tehettünk volna. Ha megbánással a szívünkben búcsúzunk a földi léttől. Ha eljön a pillanat, és megengedik, hogy visszatekints, mit csináltál volna másképp? Lenne valaki, akinek még mondanál valamit? Mi lenne az? Bocsánatot kérnél, vagy megbocsátanál valakinek, elmondanád, hogy éreztél iránta? Vagy inkább még tetteket hajtanál végre, megölelnéd, megsimogatnád? Mit súgnál a fülébe, még utoljára, ha még lehetne?
Hát ne halogasd! Amit megtehetsz, tedd meg ma! Holnapunk rejtély, amink van, az csak a mostani pillanat! Épp ott, ahol most állsz, ülsz, olvasol, teszed a mindennapos dolgaid. Ki van veled ott? És te ott vagy vele?
Az az egy nem mindegy, hogy miután már nem tudunk többet tenni másokért, ők hogyan gondolnak vissza ránk! Mi marad belőlünk? Semmi más, csak az, ami az emberek szívébe lopott minket életünk folyamán! Ez az, amivel még hosszú-hosszú évekig életben maradunk. Ez az, amire emlékeznek majd a szeretteid. Ott voltál? Kérdezett; -válaszoltál? Kért; -adtál? Várt; -jöttél? Mosolygott; -viszonoztad? Megölelt; -átölelted?
Nem kínozlak tovább! Mindannyiunknak van mit fejlődni, és tenni még! Nem másért vagyunk itt, mint egymásért! Ez az egyetlen dolgunk: másokért élni és meghalni úgy, hogy mindent megtettünk, mit tehettünk!
Ezt a versemet újra megtalálva jutottak eszembe a fenti gondolatok, ha nem haragszotok, megosztom veletek! Egy számomra kedves ember emlékére írtam pár éve. Néha nem árt felídéznünk a kedves embereink életeit, emlékeinket róluk! Talán nem véletlen jártak előttünk, korban is, példában is! Én így emlékszem Rá:
Egy virágszál emlékére!
Mikor kezdi éltét egy pici kis virágszál
még nem is sejti, hogy mi minden,mi rá vár,
kibontja kis szirmát, mosolyog a világra
mosolyra derítve mindazt, aki látta.
Sütkérezve napban, nőve az esőtől,
gyönyörű növénnyé, egy csodává serdül
tudja mi a célja, álmait is éli
mosolya varázsát senkitől sem félti.
Aztán zord vihar jő, tépi, rázza, rágja
szirmai lehullnak, szára földbe ázva
emelné a fejét, állna régi fényben
de erejét a vihar sajnos már elvitte.
Tépázott szirmokkal, sárban ázó levelekkel
hiába süt a nap, ő már nem éled fel
mosolya elhalt, ereje elhagyta végleg
a kis virágszálnak csak emléke, mi élhet!
(Gesztenné Ferenczi Éva emlékére)
2012. július 26.
K-H Zs