Fordítsd az arcod a nap felé, és úgy mondd, ha tudod, hogy "szomorú vagyok".

     Mikor nem vagy éppen a legjobb passzban, és céltalan bolyongsz a város utcáin, semmihez nem találod a kedved. Igazán nem is érdekel merre mész, mi történik ezt követően. A gondolataid csaponganak, nem születik egyetlen értelmes kérdés vagy válasz a fejedben.

    A lábaid visznek, a szemeid nem is igazán látnak, csak mész az orrod után. Egy közeli parkban kötsz ki. Sétálsz az emberek között, de most még azt sem vennéd észre, akit ismersz. Nem látod a totyogó gyerekekek, az andalgó, egymás fülébe suttogó párokat, a kedélyes öreg néniket egymás között beszélgetve.

    Nem vagy ebben a világban éppen, ugyanakkor mégis ez a világ az oka a hangulatodnak, úgy hiszed. Nyomaszt a munka, a kapcsolatod kezdi felemészteni a szürke hétköznapok folyama, a barátaid sosem érnek rá. Most meg még egyszerűen a helyed sem találod. Kissé elfáradtál, nincs oka, és mégis minden egyben az.

    Aztán egyszer egy csendesebb részre érsz, és mivel már a céltalan mendekélés sem ad örömöt, leülsz egy padra. Kellemes napunk van egyébként. A szél lágyan lengedez, az égen bárányfelhők kergetik egymást, különféle formákat felvéve. Ezen most kissé elmerengsz, hisz rég nagyon szeretted nézni a felhőket. Kitalálni, melyik mit formáz meg éppen.      

    Most felfedezed amott az épp egy kiskacsa, a másik meg a csaholó kutya. Elmosolyogsz. Bugyuta dolog, és mégis mennyire más érzést kölcsönöz. Azt gondolod, még szerencse, hogy most senki nem lát, különben azt hinnék, elment az eszed.

    Kissé körülnézel, nem is vetted észre, egy új szökőkútat raktak nemrég a park ezen részébe. Tetszik a formája, szépen kitalálták és elrendezték, hogy a vízpermet egy nagy virág nyíló szirmait formázva hulljon alá. Csillog, vidáman csobogva mulatja kedvét. Ekkor veszed észre, ahogy a nap sugarai áttörnek a szökőkút virágának szirmain, a másik oldalon szivárvány tűnik fel. Annyira szép; - gondolod. Felállsz és közelebb mész, pontosan ügyelve, hogy el ne veszítsd a szivárványt. Már teljesen mást tartasz fontosnak, nem is emlékszel, mi rontotta el a kedved. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megfordulsz, hisz emlékszel, ahol szivárvány, ott a másik oldalon a napsütés.      

    Megemeled a fejed, és önkéntelenül becsukod a szemed az erős fény hatására. Jóleső melegség érzése önt el és csupa piros-sárga-fehér villanással mozgatod a szemed a lehunyt szemhéjad mögött. És már nevetsz: nincs semmi gond! Nem is érted, eddig miért nem láttad, hogy mégis szép a világ!

    Gyorsan körülnézve előbb, szökellsz néhányat a levegőbe, öröm az élet: Jupijéééé! Ruganyos léptekkel veszed az irányt haza, útközben az emberek néha kissé zavartan, de viszonozzák a mosolyod. Aztán elhaladva melletted egymásra mosolyognak, majd a szembejövőre, aki szintén nem érti. De nem is nagyon töri rajta a fejét. Csupa öröm az élet!

K-H Zs