Hoztam nektek egy verset, anno egy nagyon ötletes "képről író"-játék inspirálta azt! Most kicsit elgondolkoztam, milyen mélyebb gondolatok munkálkodhattak bennem a megírása közben! Kattints erre a színes felületre, hogy elolvashasd a verset!

Mikor volt utoljára, amikor igazán lebegőnek érezted magad? Amikor teljesen kereknek és hiánytalannak az életed? Mikor izgatott remegéssel gondoltál az elkövetkező események sorára, ami már mondhatni aludni, enni és már másra gondolni sem hagyott… Ugye, milyen furcsa, hogy sokszor nagyon kevéstől is jön a boldogság érzése, máskor meg pedig tudjuk, hogy mindenünk megvan, egészségesek vagyunk, dolgozunk, oda megyünk és akkor, amikor akarunk, valami mégsem stimmel!

   Egyetlen dolog van, ami miatt bennünk van a mindig változó érzés az életünk állásáról való gondolkozásunkban és önmagunk megítélése közben: a másokkal való kapcsolatunk! Miért mondom ezt? Gondolj csak bele, onnantól, hogy megszülettünk folyamatosan körbevesznek, illetve magunkra hagynak a többiek! Ez az, ami alakítja az önértékelésünket, a barátságra való képességünket, a hozzáállásunkat a munkához, emberekhez és ez alakítja bennünk ki a nézeteinket, hitünket, bizalmunkat és a szeretet érzését mindenre kiterjedően!

    Hogy ez nem így lenne? Gondolkozz csak, mondták-e, hogy valamit úgy csinálsz, mint édesapád, hogy van-e valami, amit azért nem szeretsz, mert anyukád is viszolygott tőle? Milyen volt a kapcsolatod velük, és nekik mondjuk a szomszédaitokkal? Már egészen korán és könnyedén barátkoztál? Vagy inkább féltél kapcsolatba kerülni másokkal, így csak idősebben, de pár nagyon jó barátot tudhatsz-e magad mellett? Csapatban érzed jól magad feladataid végzése közben, vagy azt vallod, hogy az a legjobban elvégzett munka, amit egyedül csinálsz meg? Azt hiszem, kezded érteni, mire gondolok!

    Társas lények vagyunk, lehetetlen az egyéni boldogságot anélkül elérni, hogy ne hatnánk mások életére is kedvezően! Észrevetted már, hogy minél többet segítettél másoknak őszintén, csak mert neked jól esett, ez együtt járt sokszor azzal az érzéssel, hogy minden rendben és a helyén van? Egyszerűen csak azért, mert együtt tudtatok dolgozni, létrehozni valami újat vagy szebbet, barátságot felépíteni, szeretetben létezni. Ha az a fajta ember vagy, aki tele van ötletekkel, elképzelésekkel és élettapasztalattal és ezt képes vagy másokkal is megosztani, te egyike vagy azoknak, aki előidézi a lebegést!

    Látod magad körül az embereket hajlott hátakkal, lefagyott mosolyú arcokkal, reménytelen tekintettel? Tarts velük egy darabon, viseld szíveden sorsukat! Add oda azt a lufit, ami segíti őket előbb csak kiegyenesíteni, majd elrugaszkodni és aztán boldogan lebegni! Onnan fentről ők is könnyebben látnak másképp! Felülről látnak rá a problémáikra, a megoldásokra, az életükre és másokéra! Addigra már az ő kezükben is lesz egy szép színes lufi, hogy továbbadhassák!

K-H Zs