2015. júl 19.

Bölcs és bátor anyuka

írta: Briliáns
Bölcs és bátor anyuka

 

    Ahogy azt már egy korábbi posztomban megemlítettem nektek, nagyon büszke vagyok a barátaimra. Egyikőjük történetét mesélném ma el. Szeretném, ha észrevennétek önmagatok szépségét és erejét az ő példáján keresztül.

 

    Történt egyszer, már pár évvel ezelőtt volt a dolog, így nem emlékszem a pontos dátumra, hogy kaptam egy üzenetet. Nem igazán ismertük egymást, mégis a véleményemet kérte ki, egy olyan ügyben ráadásul, amit legtöbben talán a barátaikkal vitatnak meg, talán senkivel, talán csak azzal a másikkal, akire még a dolog tartozik.

 

    Nem lepődtem meg, hisz egy közösségi oldal több csoportjában is tagok vagyunk mindketten, futólag már “találkozott” velem. A csoportokban való ténykedésem nyomán jutott arra, hogy tőlem talán segítséget kaphat élete nehéz kérdésében. Leírta a történetét, és hogy a helyzet eléggé bonyolult. Szerelmes volt, és nagyon elveszett. Az igazság az, hogy akkor bármit mondhattam volna neki, ugyanarra az útra lépett volna, előbb vagy utóbb, a tanácsaimtól függetlenül is. Azt tanácsoltam neki, kövesse a szív szavát.

 

    De ezt mondani könnyű, megtenni nehezebb, hisz nem két emberről volt csak szó, a családjáról is. Barátnőm bátran vállalta a felelősséget az érzéseiért, nagy áldozatot hozott, nagy törést szenvedett önmagával szemben, családjával való kapcsolata is instabillá vált, és az anyagi helyzete sem volt túl rózsás. De azt hitte, végre annak oldalán élhet, akit annyira szeret. Mint utólag kiderült a másik fél nem volt elég felelősséggel a szerelmükért. Mert nem tudta vállalni barátnőmet szőröstől-bőröstől.

 

    Hónapok teltek el, míg dülőre jutott a dolog, barátnőm egyedül maradt. Közben bátorítottam arra, hogy ne tartsa magában, amit érez. Írja le, ossza meg másokkal. Így segít önmagán, és talán azokon is, akik ehhez hasonló nehéz lépések előtt állnak, vagy már utána vannak. Korábban problémái voltak, hogy merjen bízni, szeretni, őszintének lenni, csak a legjobb helyzetet elfogadni önmaga és szerettei számára. Ez egyre inkább megváltozott. Mondhatni nagyon szépen megerősödött, egyre nyíltabbá és érzőbbé vált. Szerelmes lett. Ismét.

 

    A férfiúval való kapcsolata különleges volt, mindkettejük számára. Rengeteget tanultak egymástól, egymásról, és a legfontosabb, barátnőm önmagáról is sokkal tisztább képet kapott. Tudja, hogy szeretni jó, képes elfogadni és adni is. De a kapcsolat legnehezebb része az volt, hogy a hibáira is teljes rálátást kapott. Kapcsolatuk hamar véget ért. De nem nyomtalanul, barátnőm már nem volt elveszett, és nem volt bizonytalan. Ennek a kapcsolatnak ő vetett véget, és tudta, hogy a lehető legjobb döntést hozta meg önmaga és családja számára.

 

    Ott állt egy nő, ismét teljesen egyedül, de már nem félt semmitől és senkitől. Önmagával, az érzéseivel tisztában, mindenre bizakodó várakozással és az életébe beleszerelmesedve. Egyedül, de nem magányosan. A családjával való kapcsolata is rendeződni látszik. Hamarosan olyan változások jönnek, ami után azt az életet élheti, amilyet azóta álmodott, hogy az első, és egyben legnehezebb lépést megtette.


    De ez még egyáltalán nem a vége a történetének. Hisz a sztori folytatódik, újabb fejezetek és állomások jönnek. Amit már a saját “tollából” is követhettek. Van még Számodra is (olvasó) jó pár fejezet, csak ne írd le magad! Ne mondd, hogy neked ennyi jutott, vége és nincs tovább! Bízz magadban, és az érzéseidben. Csak egyetlen lépést kell tenned, és már az úton is van a lábad. Az úton, ami a Boldogságodhoz vezet!

K-H Zs

Szólj hozzá

élet barátság kapcsolat önbecsülés esetek Isteni