2015. júl 22.

Szépérzék és kreatívitás

írta: Briliáns
Szépérzék és kreatívitás

 

    A mai történet egy kedves barátnőm nővéréről fog szólni. Ez egyben a negyedik sztori is, ami Kapcsolati háló cikkemhez kapcsolódik. Talán már kezditek is unni ezeket a mások életéről szóló történeteket. Vagy éppen, hogy kezditek megszokni a mindennapjaitokba és a gondolataitokba befészkelő ismeretlen ismerősöket?

    Akárhogyan is, de ma sem maradtok olvasni- és gondolkodnivaló nélkül, ez az egy biztos! Szóval, történt úgy, hogy megismertem egy leányt, aki határon túlról költözött a nagyvárosunkba, és történetesen öcsémmel találkozott. Az a mese nem ért szép véget, de a kicsi lány, mondhatni már testvéri bizalommal fordult felém bánatában. Igyekeztem mindent megtenni, amit csak tehettem, hogy kilábaljon és újra mosolyogni lássam. Mondhatom, valóban húgomként szeretem. A családja is hallott nagy barátságunkról, és többször ismeretlenül is köszönték, hogy a nagyvárosba szakadt szemük fénye nincs egyedül, és valaki ily szeretettel viseltetik iránta.

    Nem akarom túl hosszúra nyújtani a mondandóm, körülbelül így alakult, hogy a nővérével is egyre többet váltottunk üzeneteket. Mígnem egy nap szóba jött, hogy kihasználva az időd, amit a kislányával töltött otthon, ő egy új hobbiba kezdett. Mutatott is képeket az akkor is már nagyon szép harisnyavirágokról, aminek a technikáját mondhatni mostanra már tökélyre fejlesztette. A munkáit látva egy szó jutott csak eszembe: Csodaszép. Mivel épp a munkába való visszaállását is tervezte, azon agyaltam, hogyan tudnék segíteni neki a hobbijából egy nagyszerű “munkahelyet” kialakítani. A népszerűsítéshez hamar találtam módot. Nagyon örültem, mikor arról hallottam, hogy a munkái ránt egyre többen érdeklődnek, és folyamatosan vannak megbízásai.

    Aztán munkahelyet is talált tanárként. Emellett nagy körültekintéssel és lelkesedéssel építi a helyi közösséget, mint könyvtáros segéd. Gyakran szerveznek különböző eseményeket. Hagyományőrző rendezvényeken is gyakran kérik fel a szervezés intézésére is és résztvevőként egyaránt. Ahol akár a kicsik és persze a nagyok is elleshetik, amit már ő is tud. Hisz szívesen is csinálja és osztja meg “mestersége” trükkjeit másokkal. Magyarországon is gyakran megfordul a nemzetközi találkozókon, ahol már szinte várják, hogy ő is felbukkanjon. A munkái mindenhol nagy tetszést aratnak. Talán azért, mert érezhető, hogy mindezt szívből csinálja. Nemrégiben már egy interjú is készült vele.

    Én azt mondom ez a tehetséges anyuka, a kicsi lányát is csupa szépre és csak a jóra tanítja. Férjével is példás életet élnek, egymást támogatva és szeretve. Emellett a hobbijában és a munkájában is megtalálja a saját örömét, és azt is, hogyan mutasson példát az élethez való hozzáállásával. Csak egy kis kíváncsiság, egy kis szerencse, egy kis szívből és lélekből jövő munka és minden álmod valóra válhat. Ez a recept a sikeres élethez: itt az élő példa!


K-H Zs

Szólj hozzá