Nem tudom volt-e abban részed, hogy mikor gyerekként hazamentél, és élményeidet, kudarcaidat meg akartad osztani valakivel, akkor a szüleid meghallgattak, és a reakciójuk az adott helyzetnek megfelelően volt épp meglepett, megbocsátó, együttérző,  törődő? Hogy örültek veled, amikor majd ki csattantál az örömtől, és megpróbáltak megérteni, és segíteni, amikor valamivel elakadtál?

     Csak gondoljunk bele, mennyi olyan szituáció adódik az életünkben, amikor csak egyetlen mondatot várunk, és minden a helyére kerülne, megoldódna, megkönnyebbülnénk. És van, hogy az a mondat nem jön, pedig csak ki kéne mondani.

     Vegyük például, hazaér a gyereked a suliból, örömmel újságolja az aznapi híreket, és hogy milyen ügyesen teljesített, de te el vagy foglalva a ház körüli teendőiddel, és a mondatai felét sem hallod igazán. A végére ér az élménybeszámolónak, és néz rád (a hátadra) csillogó szemekkel, és várja, hogy megdicsérd, vagy tovább érdeklődj, hogy még mi történt vele. De..., a kérdések nem jönnek, a dicséret elmarad. A gyerek lógó orral elvonul a szobájába, és nem érti, hogy mi történt.

     Másnap a gyerek ismét hazaér, sajnos most nem sikerült olyan jól a napja, szerzett egy nem túl jó jegyet, és igazán azt sem tudja, hogy kezdjen neki, hogyan is mesélje el, hogy mi történt. Te aznap nem vagy olyan elfoglalt, és az arcát látva, megkérdezed, mi a baj. Ő bátortalanul belekezd, majd mikor ott jár, hogy és akkor egy kettest kaptam, te félbeszakítod, értetlenül nézel rá, és azt mondod neki, hogy csak annyi a dolga, hogy tanuljon, ennyire sem képes? A gyerek lógó orral elvonul a szobájába, és nem érti, hogy mi történt.

     Pár hét múlva az iskolában történik egy verekedés, az egyik résztvevője a gyereked. A tanárja behívat, hogy beszélne veled. Amikor is elmondja, hogy a gyerek jegyei az utóbbi időben látványosan romlanak. A "Mi történt a családban?" kérdésre te csak húzogatod a vállad, te nem tudsz semmiről. A gyereknek mindene megvan, nem érted, hogy miért viselkedik így, és miért hanyagolja el a tanulást. De majd te jól megmosod a fejét, ígéred a tanárnak. Hazamentek, a gyerek kap egy hét szobafogságot. A gyerek lógó orral elvonul a szobájába, és nem érti, hogy mi történt.

     Pár év múlva, mikor a gyereknek már barátnője akad, elkérik a kocsit, hogy elmehessenek egy hétvégére kettesben. De az autókázás rosszul sikerül, épp csak megússzák, amikor a kocsival egy fának csapódnak, miközben megpróbálják elkerülni az ütközést. A kocsiban nem kevés értékű kár keletkezik. Hazaérve: őket jól leszidod, miközben azon gondolkozol, hogyan fogod megjavíttatni az autót. Majd hozzájuk fordulva azt mondod, a lány menjen most haza, és felejtsék el, hogy bármit is kérhetnek ezután tőled. A gyerek lógó orral elvonul a szobájába, és nem érti, mi történt.

     A gyereked elköltözött a családi házból, önálló életbe kezdett, mikor meglátogatod. Épp csak hazaért a munkából,amikor betoppansz. A mosogatóban áll a mosatlan, a szemetest sem ártana épp kivinni. De ő leül a fia mellé az asztalhoz, ahol az rajzol, és lelkesen meséli, hogy mi miért lett olyan színű a képen, és kérdezi, hogy ugye ezt is kiteszik majd a falra a többi mellé. A gyereked szeme csillog, és mosolyogva válaszolja, hogy persze, ez egy értékes darabja lesz a kedvenc művészétől származó gyűjteményének. Te megkérdezed, hogy tud ilyen trehány módra élni, és különben is te a látványtól is rosszul vagy, ahogy ez a lakás kinéz. Ekkor a gyereked rád néz, a szemében az örömöt valami más váltja fel, és megkér, hogy most menj haza. Miután este az unokádat lefektette, és elmondta neki az esti mesét, ő is aludni készül. A gyerek lógó orral elvonul a szobájába, és nem érti mi történt.

     Amikor már nem vagy erőd teljében, lapozgatod a fiad családjától kapott képeket, és csak nézed az unokáidat, milyen sokat nőttek, és hogy mosolyog a szemük. Majd megakad a szemed egy képen, a fiadról készült, a családját nézi, és nevetnek. Elgondolkodsz, hogy mikor is volt utoljára, amikor ti ketten utoljára egyáltalán egymásra mosolyogtatok? Nem is emlékszel, talán pár évvel ezelőtt voltak itt utoljára az unokáid. Majd valami ismeretlen eredetű keserűség önti el a szíved. Lógó orral elvonulsz a szobádba, és nem érted, hogy mi történt.

K-H Zs